Európai mércével

A versenyképesség feltétele a folyamatos fejlesztés

A magyar élelmiszeriparnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásra kell felkészülnie. Mivel a mezőgazdasági termékek mind nagyobb hányada az élelmiszeripari feldolgozást követően jut el a fogyasztókhoz, az élelmiszeripar fejlettsége a mezőgazdaság fejlettségét, termékeinek piacra jutási feltételeit döntően meghatározza. Az élelmiszeripari vállalakozások száma meghaladja a 8 ezret, amelyből alig félezer minősül közép-, illetve nagyvállalkozásnak. A nagyvállalatok súlyára jellemző, hogy az összes élelmiszeripari árbevétel 80 százalékát a regisztrált élelmiszeripari cégek 2 százaléka adja. Hogy hol is tart a hazai élelmiszeripar az EU- csatlakozás folyamatában, arról Keleti Emillel (képünkön), a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszeripari főosztályának helyettes vezetőjével beszélgettünk.

- Ma már senki sem vitatja, hogy a hazai élelmiszeripar privatizációja sikeresnek ítélhető, hiszen olyan nagytőke jelent meg befektetőként, amely a piacgazdaságra való felkészülést tűzte napirendre.

"Jelentős tőke áramlott az élelmiszeriparba."

- Általánosságban igaz a megállapítás, ám ha a szakágazatokat nézzük, akkor láthatjuk, hogy a privatizáció során elsősorban az élvezeti cikkeket, valamint a magasabb feldolgozottságú termékek előállítását végző cégek, mint például az édes-, a sör-, a dohányipar voltak kelendőek. Ezek a cégek gyorsan elkeltek, ide jelentős tőke áramlott be, s jelentős fejlesztéseket hajtottak végre. S ezek voltak korábban is azok a vállalkozások, amelyek a legközelebb álltak a nyugat-európai értelemben vett piacgazdasági feltételekhez. Ezeken a területeken találhatók azok a licencek, know how-k, amelyek a múlt század elején már működtek, lásd például a margarin, a csokoládé, vagy a joghurtgyártást. A technológiák mellett a gyártási kultúra, a minőségi és higiéniai szemlélet, a pénzügyi és a marketing ismeretek beáramlása volt a legfontosabb. S ezeknél a vállalkozásoknál a menedzsment is olyan gyorsan fejlődött, illetve változott, hogy versenyképessé tudott válni hasonló nemzetközi vállalkozásokkal. Ami viszont nehézséget okoz az élelmiszeriparban, hogy a mezőgazdasági termékek elsődleges feldolgozásának a területén, tehát éppen azokban a szakágazatokban, ahol a feldolgozók a legszélesebb területen érintkeznek a mezőgazdasági termelőkkel, ahol a közvetlen felvásárlása a mezőgazdasági termékeknek a legnagyobb, tehát a gabona, hús, zöldség, tej stb., ott a tőkebeáramlás nehezen kezdődött meg. Ezeken a területeken a külföldi tőke részaránya jóval kisebb, mint a már említett másik szakágazatokban. Itt tehát jelentősebb a magyar tulajdon, ami a legtöbb esetben azt jelenti, hogy tőke hiányában nem tudtak jelentős fejlesztéseket megvalósítani. Márpedig a világ élelmiszeriparában a versenyképesség legalapvetőbb feltétele a folyamatos fejlesztés.

- Változik-e a világ élelmiszeriparának a struktúrája?

- Igen. A világban globalizációs folyamatok zajlanak, a koncentráció szinte minden területen megfigyelhető. Látható ez a mezőgazdasági termelésben, de még inkább a kiskereskedelemben. Ez a fejlődési tendencia Magyarországon is elindult. A legnagyobb mértékben a kiskereskedelemben, de az iparban is megkezdődött a koncentráció. Ez azt jelenti, hogy üzemeket zártak be, s a megmaradó üzemekben a mérethatékonyságot növelték, például a cukoriparban, vagy az ország legnagyobb növényolaj-ipari cégénél, ahol több gyárat bezártak. Ez a koncentrálódás megkezdődött a hús-, és a tejiparban, de sorban említhetném a többi szakágazatot is. A folyamat még távolról sem fejeződött be, további üzemek bezárása várható, mert nemzetközi összehasonlításban a magyar élelmiszeripar több szakágazata még mindig nem elég hatékony.

- Szóljunk külön is a húsiparról. Itt még ma is jelentős problémák vannak, hiszen nagyon sok a kisüzem, amelyik nem képes a nemzetközi normáknak megfelelő termelésre.

- A szerkezeti átalakulás a húsiparban igen lassan zajlik. Mélyebb hagyományok és más okok miatt túl sok üzem működik ma is, amely azt jelenti, hogy az úniós csatlakozás előtt nagyobb lesz a gond az iparágban. Látható ugyanis, hogy ennyi üzemmel nem lehet versenyképesen termelni. S ha a feldolgozóipar nem versenyképes, akkor ez visszahat a mezőgazdasági termelésre is. S ugyanez mondható el a hús alapanyag termelésre is, mert ennyi állattartó gazda, mint Magyarországon, nincs egyetlen fejlett vágóállat termelő európai országban sem. Ahogy közeledik a csatlakozás időpontja, úgy lesz egyre sürgetőbb, hogy változtassunk ezen a versenyképtelen struktúrán. Ellenkező esetben nem lesz elegendő tőke, nem lesz elegendő jövedelem, s így nem lehet talpon maradni.

- Ha most lépnénk be az EU-ba, bajban lennének az élelmiszeripari szakágazatok?

- Eltérő a helyzet egy-egy szakágazat szempontjából. Azok a vállalkozások, amelyek az elmúlt évtizedben fejleszteni tudtak, azok kisebb-nagyobb gonddal, de megállják a helyüket az EU-ban. Elsősorban azok a vállalkozások kerülnek bajba, ahol a jövedelmezőséggel, a pénzügyi helyzettel probléma van, ahol a termelés nem elég hatékony, a termelés feltételei nem korszerűek, nem felelnek meg az előírásoknak.

- Ma még azt tapasztalom, hogy sokan nem hiszik el, az EU-ban véresen komoly a verseny. Gyakran hallom, hogy csak riogatnak minket az EU-val.

- Az EU-ban jelentős élelmiszer túltermelés és túlkínálat van, így a vevőkért hatalmas verseny folyik. Ezért aztán az előírásokat hatékony ellenőrzési és szankcionálási rendszerek működtetésével igyekeznek szigorúan betartatni. Ami azt illeti, a hazai piacon is óriási a verseny. A résztvevők jogkövető magatartásával baj van, melynek kialakulását az is gátolja, hogy a versenyszabályok betartása nem mindenkire egyformán kötelező. Nem kellően hatékony az ellenőrzés és a szankcionálás rendszere. Az érem másik oldala, hogy nincs meg az infrastrukturális és intézményi háttér, amelyik a következetes ellenőrzést végre tudná hajtani, amelyik rá tudná szorítani a résztvevőket arra, hogy betartsák az előírásokat önmaguk és mások érdekében. Aki ma nem tart be előírásokat, az költséget takarít meg, s előnybe jut azzal szemben, aki vagy kényszerből, vagy önszántából megpróbál eleget tenni az előírásoknak.

- Ezek szerint a jogharmonizáció területén jobban állunk, mint a jogkövető magatartásban?

- Igen. A jogharmonizációban jól állunk, különösen jól az élelmiszertörvénnyel kapcsolatos előírások átvételében, de nem állunk jól abban az intézményi, infrastrukturális háttér megteremtésében, ami a jogalkalmazást, s annak kikényszerítését gyakorlati szintre emeli.

- Mit kellene tenni ahhoz, hogy a lemaradást csökkentsük?

- Az, hogy a meglévő szervezeteket fejlesszük, átalakítsuk, s újak létrehozására is szükség van.

- Többször hangsúlyozta, hogy aki nem elég hatékony, az kizárja magát a versenyből. A magyar cégek többségéről nem mondható el, hogy jó hatékonysággal dolgozik. Lesz- e elegendő idő arra, hogy a hatékonyság fokán javítsunk?

- Az idő fogy, ami jó és rossz hír is egyaránt. Én bízom benne, hogy a csatlakozásig hátralévő, nem túl hosszú időt a vállalkozások nagy része eredményesen fogja kihasználni, és így belátható időn belül jelentős változásoknak leszünk szemtanúi. S még azt is mondhatom, hogy nem kevés támogatás áll rendelkezésre és továbbiak mozgósíthatók ezeknek a céloknak az eléréséhez.

- Ön említette a támogatást. Ha jó tudom, az EU-ban az élelmiszeripar a versenyszférához, vagyis a nem támogatott szektorhoz tartozik...

- Az EU-ban a szabályozás szempontjából az élelmiszeripar az un. food- és agrifood szektora különül el. Az előző az egyes mezőgazdasági termékek (gabonafélék, cukor, tojás, tej) tovább feldolgozást végző szakágakat tömöríti, míg a másik a mezőgazdasági alapanyagok elsődleges feldolgozását végző szakágazatok. A food szektorhoz tartozó nagy cégek az EU-ban nem kapnak állami támogatást a beruházásaikhoz, továbbfejlesztéseikhez. Az exportjukhoz viszont igen, hiszen ha a világpiaci árakhoz mérten magasabb a termék ára, akkor export visszatérítést kap a cég, ha pedig importálnak ilyen terméket olyan áron, ami alacsonyabb az európai árszínvonalnál, akkor a lefölözés lép életbe. Viszont ebben a szektorban is a mikro-, kis- és középvállalatok kaphatnak támogatást versenyhátrányuk csökkentésére. Egészen más kategória az agrifood szektor, amely a mezőgazdasági termékek elsődleges feldolgozóit fogja össze. Ezek szerkezet átalakítását, üzemeik fejlesztését, beruházásait jelentős összegekkel támogatják, legyen az kicsi, vagy nagyüzem. A SAPARD támogatást is ilyen alapon vehetjük majd igénybe, amennyiben az intézményi háttér is készen áll a program megkezdésére...

- Mi a helyzet a magyar cégekkel, mondjuk az agrifood szektorral? Mekkora támogatást igényelhetnek ezek a cégek?

- Ami a beruházásokat illeti, az állami támogatás szerény mértékű. Az elmúlt évben 1,2 milliárd forintot lehetett ezekre a támogatásokra adni. A területfejlesztési és más központi alapból is lehetett igényelni támogatást, de még így sem érte el a felhasználható összeg a kétmilliárd forintot. Ugyanakkor elmúlt évi adat, hogy az élelmiszeriparban 90 milliárd forint beruházás valósult meg, amelyhez képest a kétmilliárd igen csekély összeg. Sajnos az inkriminált ágazatokban maradtak el ismét olyan beruházások, amelyek a felzárkózáshoz szükségesek lennének. Így tehát a hazai forrás nem elegendő a felkészüléshez. A felkészülést nagy mértékben segítette volna a SAPARD, mert évente átlagosan 2,8 milliárd forint támogatást jelentett volna, amellyel 7-8 milliárd forint értékű beruházást valósíthattunk volna meg. Sajnos, a támogatások kifizetésének megkezdése 2002 előtt reálisan nem várható, és ez érzékenyen érinti az élelmiszeripart is.

- Nem tévedek akkor, ha azt mondom: a csatlakozás szempontjából vegyes, illetve differenciált a kép.

- Aki megéli a csatlakozást, azt kellemesen érinti majd az EU támogatáspolitikája, mivel a strukturális alapokból a szerkezet átalakításra jelentős összegeket igényelhetünk. Az EU-ban az a tapasztalat, hogy főleg az állati termékeket előállító vállalkozásoknál kell hosszabb türelmi idő a higiéniai előírások feltételeinek megteremtéséhez. Az is tapasztalható, hogy a cégek egy része addig működött fejlesztés, beruházás nélkül, amíg a törvény ezt lehetővé tette számukra. Ez eredményezte azt, hogy Portugáliában, Spanyolországban, de Hollandiában is, a belépéskor a cégek harmadát, felét kellett rövid időn belül bezárni. A magyar cégeknél is hasonló helyzet következhet be. Úgy gondolom, hogy egyes szakágazatokban nálunk is számolni kell a vállalatok számának csökkenésével, viszont az exportképes, nagyobb mennyiséget termelő üzemek megmaradnak. A termékek 85 százalékát előállító üzemek potenciálisan életképessé tehetők, egy jelentős részük pedig már jelenleg is versenyképes. A mi fejlesztési politikánk éppen arra irányul, hogy a versenyképes szférát erősítsük, és azokat a vállalkozásokat segítsük, amelyek fejlődni akarnak és életképesek, vagy azzá tehetők.