Nyomás alá kerültek a húsipari bérek, fizetések

A kapuvári húsüzem munkavállalói körében - mint számos más munkahelyen - mostanában gyakran esik szó a megélhetésről. A megszorító kormányzati intézkedések hatására különösen a kereseti lehetőségekről, az árak és bérek alakulásáról vitatkoznak sokat az emberek. Szakszervezeti vezetőként természetesen figyelemmel kísérem, mi foglalkoztatja a kollégákat. A gyakran hallott véleményeket szeretném megosztani a lap olvasóival.

Pászli Tibor

Fogytán a türelem

Elöljáróban megemlítem, hogy az üzemünk 2006. II. félévi teljesítményét egy év végi munkaebéden a tulajdonos, Román Gyula úr úgy értékelte, hogy a termelés abba az irányba fordult, amire számított a gyár újraindításakor. Akik hallottuk, fontosnak ítéltük ezt a megállapítást, hiszen ismeretes, hogy 2003. óta nehéz időszakot kellett átélni Kapuváron. Nagy volt a fluktuáció, sokan belefáradtak a húsipar és a kapuvári gyár megpróbáltatásaiba, nem vállalták az újrakezdés nehézségeit. Maradtak azért elegendően, akik bízva önmagukban, felvették a kesztyűt.

Az emberek véleményét hallgatva, ma mégis úgy látom, hogy fogy a türelem, mivel a lelkesedés kevés, meg is kell élni valamiből. Ehhez pedig megfelelő bér, kereset kell, amely nem olvad el az adók és közterhek levonása után. Joggal elvárja, aki a rendszerváltás során nem szerzett tulajdont és munkavállalóként dolgozik, hogy napi 8-10 órai kemény munkával jusson annyi fizetéshez, amiből megélhet. A rezsi és az élelem kifizetése után megtakaríthat valamennyit, olyan tartalékot képezhet, amit a kormány által ajánlott öngondoskodásra, esetleg pihenésre fordíthat. Ennek elérése nyílván túl van a gyárkapun, megoldása elől a kormány sem menekülhet, ez közös feladat.

Többet kell dolgozni

Sokszor elhangzik, hogy a társadalomnak az a része, amely ma a „tiszta gazdaságban” dolgozik, hivatalosan munkát vállal, járulékot fizet, nem tudja fenntartani a jelenleg recsegő- ropogó állami struktúrákat. Ennek a rétegnek a terhelése - sokszor túlterhelése - hosszú évek óta tart, és jelenleg is folyik. A reformként bejelentett intézkedések tovább terhelik a munkaadókat, a munkaadók pedig tovább terhelik a munkavállalókat. Nő az elvonás és az elvárás, ugyanazt a munkát mindig kevesebb emberrel kell elvégezni, vagy ha maradhat a létszám, növekszik az elvégzendő munka mennyisége.

Tavaly országos sztrájkfenyegetés nyomására értünk el a II. negyedévben egy inflációt megközelítő béremelést. Alig 6 hónap múlva, válaszként a kormány által bejelentett járulék- és egyéb intézkedésekre, amelyek egyaránt érintettek munkavállalót és munkaadót, a tulajdonos a béremelés mértékével azonos normaszigorítással próbált talpon maradni. Így a munkavállaló most több munkával keresi meg a korábbi pénzét.

Az elvonások miatt érezhetően kevesebb kerül a dolgozók bankszámlájára. 2007. elején a megszorítások, elvonások fokozódtak. A családok terhei a napi megélhetés, az élelmiszer, energia, közterhek tekintetében tovább nőttek. A juttatások, támogatások ugyanakkor szinte minden területen csökkentek.

Növekvő terhek

Az egészségügyi reform kapcsán az elrendelt olcsóbb gyógyszerek - a támogatás csökkentése miatt - gyakran többe kerülnek az embereknek, mint korábban. Elgondolkodtató, hogy a tüdőszűrésért, ami eddig is kötelező volt Magyarországon, de az üzemegészségügyi előírások miatt az élelmiszeriparban elengedhetetlen, egy dokumentálható leletért információink szerint 6000 forintot kell fizetni. Emelkednek a bejárás költségei, többe kerül az étkezés, a napközi és még sorolhatnám.

Sokan kérdezik, hogy a bérből és fizetésből élők hátára még mit rak a kormány? Az egyeztetések országos szinten gyakran formálisnak tűnnek, sokszor úgy érezzük, hogy a képviselők és a képviseltek mintha más országban élnének. Az országos fórumokon nehezen találnak megértésre a munkapad mellett élők gondjai, a viták gyakran parancshirdetés jelleggel zárulnak.

A nagy munkanélküliség ellenére nem érezzük kellően a legális gazdaságban dolgozók elismerését, megbecsülését. A minimálbér növekedése szükségszerű és örvendetes, de ne felejtsük el, a rosszul működtetett gazdaságban a fizikai bérek a középső és felső kategóriákban szinte ledermedtek. Sorolhatnám hosszasan azokat a problémákat, amivel ma egy érdekvédő nap mint nap találkozik. A januárban életbe lépett megszorítások miatt, ami minden eddiginél brutálisabbnak tűnik, az emberek türelmetlenül várják azt a kompenzációt, emelést, amivel a becsületesen dolgozók bére legalább szinten marad, sőt joggal elvárhatóan növekedhet.

Az ostor mindig a végén csattan. Egy szalag mellett dolgozó munkás nem elégedhet meg minimálbérrel, még a másfélszeresével sem, hiszen ezen a területen a húsiparban embert próbáló, kemény fizikai munka folyik. Ebben a szakmában nem fognak, nem tudnak az emberek 62 éves korukig dolgozni, bárki döntött is így. Sokan állítják, aki ezt kitalálta, még nem is látott nagyüzemi vágóvonalat, daraboló-, csontozó üzemet. De még a kedvezőnek tűnő csomagolóra is érvényes ez az állítás.

Sürgősen megoldást kell találni arra, hogy a szakmában eltöltött 30-40 éves munka után a húsipari dolgozó is egy elfogadható öregség elé nézhessen. A szakmára jellemző nagy számú rokkantosítás, ami a kemény fizikai munka következménye, hosszú távon nem tartható. Az így kapott juttatás méltánytalanul alacsony, más munkára való elhelyezkedésére nincs esély. Nagy gond van a fiatalokkal is, az utánpótlással, hiszen a szakmában biztosított jövedelemből lakásra nem, de még egy tisztességes albérletre sem telik. A napi létbizonytalanság miatt a hitel is meggondolandó, ha valaki egyáltalán meg tud felelni a feltételeknek, hisz a munkahely elvesztése után a bankok tudják a dolgukat.

Itthon nem lehetne?

A feltett kérdésekre nincs megnyugtató válasz, hacsak az nem, amit többen választanak, hogy elhagyják az országot. Ez sem könnyű, de sokaknak sikerült Németországban, Dániában, Hollandiában munkát vállalni. 15-20 év után a mi szakmunkásaink is elérhetik ezen az úton a céljaikat. Ki a felelős azért, hogy erre nálunk egy élet munkája is kevés, kérdezik gyakran azok a munkatársak, akik saját hazájukban akarnak dolgozni. Nincs válasz arra sem, hogy az újabb nadrágszíjszorítás meddig tart és mikor lesz könnyebb annak a rétegnek, amelyre a terhek hárulnak?

A munkás az erejét, szaktudását, néha az egészségét túl olcsón adja, talán ez az oka a jelenlegi helyzetnek. Az összefogás, hogy ezt felismerje és változtasson rajta, még várat magára. Azt a munkást, aki 8-10 órát hajlandó szalag mellett dolgozni, meg kell fizetni. Nehéz időkben is, hiszen a cége veszteségéhez nincs köze, ha hibázik, vagy nem azt teszi, amit feladatként kap, még aznap az utcára kerül.

Az idei bérfejlesztés kezdeményezése a szakszervezet részéről az elmúlt év decemberében írásban megtörtént. A cégvezetőkkel ezt megelőzően egyeztetésre is sor került. A törvényes határidőn belül válasz csak néhány helyen érkezett. A kapuvári húsüzem, mint az egész magyar húsipar, a túlélésért küzd, de meggyőződésem, hogy ez csak fejlesztéssel, összefogással, és megfelelő megélhetést biztosító bérek mellett közösen sikerülhet.