A világ elment mellettünk

Beszélgetés Reményi Ervinnel, a HÚSCÉH ügyvezető alelnökével

Remény Ervin, a Vállalkozó Húsiparosok és Húskereskedők Szövetsége, rövidebb nevén a HÚSCÉH ügyvezető alelnöke szerint az uniós csatlakozás egyik vesztese a húságazat lett, amely a lejtmenetben most közelít a gödör aljához. Úgy véli, a kis- és közepes húsüzemek ellenérdekeltek az ágazati koncentrációt erősítő folyamatokban. Hatékonyabb fellépést sürget a feketepiac ellen, és szélesebb együttműködést szeretne, már csak azért is, mert több mint negyven évet töltött el a húsiparban.

- Alelnök úr, az Ön élete szorosan kötődik a húsiparhoz, hiszen többször töltött be kulcspozíciót az elmúlt évtizedekben. A rendszerváltás pillanatában szervezték meg a kis és közepes húsipari vállalkozások érdekképviseleti szervezetét, a HÚSCÉH-et. Nehéz volt?

- Igen, mert ez akkoriba n újdonságnak számított. Mármint az ilyen érdekképviseleti szervezet létrehozása. De miután nekem volt már gyakorlatom a „piacgazdálkodásban” - az első között hoztam létre GMK- t - gondoltam, hogy szükség lesz egy ilyen szervezetre. Az ötlet létjogosultságát ma már nem kell magyarázni. A HÚSCÉH felállása után hamar belekezdhettünk az uniós felkészülésbe, bár azt akkor nem gondoltuk, hogy a csatlakozás egyik vesztese éppen a magyar húsipar lesz. Tény, hogy jelentősen lecsökkent a sertés létszám, és véleményem szerint a nagyüzemek privatizációja sem jól sikerült. Miután korábban a nemzetközi élvonalhoz tartozott a magyar húsipar, nemzetközi rangú iparágat is létrehozhattunk volna, amely a korábbi 10-12 millióval szemben nem 3,5-4 millió sertést és csak 100 ezer marhát dolgoz fel évente. Hát ez nem sikerült...

- Mire alapozza a véleményét, hogy a magyar húsipar vesztese az uniós csatlakozásnak?

- Rövid válaszom: a számadatokra. A sajtó is rendszeresen hírt ad arról, hogy ez és ez a húsipari cég hagyta abba a tevékenységet, hogy csődbe jutott, felszámolták, stb. A tőkét kiszivattyúzták az ágazatból, mint említettem, kevesebb a levágandó sertés, fokozott mértékben jön be az import termék. Hol vannak már azok a szép idők, amikor az exportunk is meghatározó volt? Amerikába exportáltunk sonkát, és még a világ számos országában fogyasztották termékeinket. Mostanra a hagyományosnak mondható német export értéke és mértéke is jelentősen lecsökkent.

- Azt azonban már a '90-es évek közepétől látni lehetett, hogy a magyar húsipar struktúrája, szerkezete nem alkalmas az erős piaci kihívások megválaszolására. A verseny azzal is jár, hogy cégek szűnnek meg, mások növekednek, piacot szereznek...

- Az elmúlt másfél évtizedben nem az volt a jellemző a húsiparra, hogy nagy fejlesztéseket és koncentrációt hajtottak volna végre a cégek. Miközben a világ elment mellettünk, hiszen Európában, de azon kívül is új húsipari vállalkozások jöttek létre nagy kapacitással. Szakosodás, specializáció jellemzi ezeket a cégeket, mégpedig a nemzetközi versenyképesség szintjén. Nagyon alacsony volt mindig is a magyar húsipar jövedelemtermelő képességes, s nem volt annyi eredmény, hogy a cégek fejlesztési forrásokat tudtak volna képezni. Ami lett volna, azt viszont kiszivattyúzták. Ebben a közegben még a mi tagvállalataink mondhatók a legstabilabbaknak.

- Volt időszak, amikor több mint ezer vágóhidat tartottak nyilván...

- A csúcs 1011 volt... Ez a helyzet a rendszerváltás után állt elő, amikor rengeteg „kényszer” vágóhíd kezdte meg a termelést. Mindenki vállalkozni akart, mindenki meg akart élni valamiből. Ma már jelentősen csökkent a fenti szám, de még mindig van 220 vágóhíd és háromszáz egynéhány húskészítményt gyártó cég.

- Hol kellene ma tartania a magyar húsiparnak?

- A tízmilliós piac is fontos piac, ami alatt azt értem, hogy a legkisebb piaci szegmens igényét is ki kell tudnunk elégíteni. Ezzel csupán azt hangsúlyozom, hogy a kis vágóhidakra is szükség van. Miközben a világpiac a koncentráció felé taszítja az ágazati szereplőket, hiszen a minimum egymillió sertést vágó cégek tudnak csak a piaci versenyben helytállni. Nálunk csak egy ilyen kapacitású vágóhíd működik. Mi nem építettük meg, de a szomszéd országban lévő Nagyváradon az amerikai Smissfield már megkezdte az óriás vágóhídjának a fejlesztését. A tulajdonosi szerkezetben sem jött létre az alapanyag-termelők és a feldolgozók között a kifejezetten tőke alapon nyugvó együttműködés, ami viszont ma már elengedhetetlen a világban.

- A tőke hiánya korlátozza a lehetőségeket. A fejlesztés, a marketing sok pénzbe kerül, jó volna tehát, hogy a már említett kiszivattyúzott tőkét visszahoznák. Több százmilliárd forintról van szó, nem csoda, hogy nagyon közel vagyunk a - Keleti Emil által jelzett - gödör aljához. S ha a gödör alján leszünk, akkor valahol összeülnek a bankárok, s azt mondják, hogy építsünk feldolgozót, újat, hatékonyat, tegyünk egy nagy lépést a húspiacon, reklámmal, mindennel együtt. Látni kell, hogy meghatározó a banki tulajdontőke az ágazatban.

- Bankárnak kell húskészítményeket gyártani?

- Kinek másnak van erre pénze?

- Ez igaz, de akkor sem jó ez a helyzet, és itt elnézést is kérek a húságazat meghatározó tulajdonosától. Tevékenységét tekintve ugyan bankár, de nem bankárként van jelen az ágazatban.

- Dehogynem! Gyönyörűen kiépített, szakmailag jól felépült irányító centrum működik a Picknél, komoly fejlesztéseket hajtanak végre, mivel nyereségorientált a gazdálkodásuk.

- Milyen kockázati tényezőkkel kell számolni a húságazatban?

- Hogy mennyire alulfinanszírozott, gazdaságilag milyen nehéz helyzetben van az iparág, a legjobban talán a feketekereskedelem aránya szemlélteti. Majd 20 százalék a feketepiac. Ha egy hatékony, kiépült, konszolidált húsipar működne Magyarországon, akkor ez az arány 1-2 százalékra lenne csökkenthető. A feketekereskedelemmel tehát nagy a bajunk, de azzal is, hogy Magyarországon is megjelentek a kereskedelmi láncok, amelyek a húsipart is vadászterületnek tekintik. Lásd vevőcsalogató termékek, akciók, s nem véletlen, hogy Európában arról vagyunk híresek, hogy nálunk a legalacsonyabbak a húsárak.

- Való igaz, hogy a kereskedelmi tevékenység „elfogyott” a hazai húsipari cégeknél. Ez hogyan befolyásolta a termelők magatartását?

- A termelők sincsenek jó helyzetben. A hazai hízósertés árak nem biztosítanak olyan jövedelmezőséget, ami mellett látványos fejlesztésekről lehetne szó. Valahogyan oda jutottunk, hogy 4 millió alá csökkent a sertéslétszám. A probléma az, hogy a gazdáknak is olyan környezetvédelmi és egyéb beruházásokat kell végrehajtaniuk a talpon maradás érdekében, amelyet a sertéstermelés eredményéből nem fedezhetnek. Igaz, hogy kapnak támogatásokat, de ez is kevés. Ott is elkezdődött egy koncentráció, egyre kevesebb a kicsi, inkább a 100-200 ezer sertést tartó telepek igyekeznek fejleszteni. De az, amiről mindenki álmodott, hogy jaj 'istenem, mennyi takarmányunk van, s ezen a bázison mekkora sertés állományt tarthatnánk, azt nem volt hatalom, amely képes lett volna megvalósítani. Egyszerűen nem ott van a takarmány, ahol a sertés. A termelő és a feldolgozó réteg tehát elkülönült, s talán ha a gödör mélyén leszünk, akkor lesz olyan megoldás, amivel több sertés áll elő. A szakmai felkészültség, hozzáértés Magyarországon ehhez adott.

- Ön szerint mikor érkezünk el a gödör aljára?

- Nem vagyunk messze tőle. Ha egy igazán nagy tőkéscsoport beteszi a lábát Magyarországra, és épít egy koncentrált sertés vágóhidat, akkor alaposan átrendeződik az ágazati struktúra.

- A HÚSCÉH cégei nem akarnak beszállni ebbe a fejlesztésbe?

- A mi cégeink ellenérdekeltek ebben. Egyrészt azért, mert nincs elegendő tőkéjük. Másrészt óriási az adósságállományuk, amit vissza kell fizetniük, s amíg ezt az adósságot vissza nem fizetik, addig ellenérdekeltek a koncentrációban. Akik nem tudják visszafizetni a hitelt, azok vesztesek lesznek, mivel a nagy áruházláncok lenyomják az árakat.

- Ha felgyorsul az a folyamat, amely a cégek csődbemenetelét eredményezi, akkor a húsipar struktúrája is átalakul.

- Dániában van koncentráció. Ott egy vágóhíd annyit vág, mint egész Magyarország vágott a csúcsidőszakban. De mellette van száz kis vágóhídjuk is, amiről keveset beszélnek. Az európai szakmai szervezetünkben, a Hentesmester Szövetségben mellettem ül a dán kisüzemek képviselője, aki elmondta, hogy bővültek is az elmúlt évben. Van tehát piaca a kisüzemeknek is, s ebben a szegmensben a mi kisüzemeink is tudnak eredményt elérni. De még egyszer mondom, hogy a feketepiac ellen kell hatékonyan fellépni, mert a feketepiac visszaszorítása erősíti a legális üzemek helyzetét.

- A jelen piaci szereplők hosszú távon megélhetnek-e a piacon?

- A húsipari vállalkozók az élő sertést uniós áron veszik. A termelési költségek is hasonló árszinten mozognak, talán a munkabér alacsonyabb valamivel, de ez nem meghatározó tétel. Viszont az értékesítési áraink messze az uniós vetélytársaink árai alatt vannak. Ez a magyar húsipar veszte. Ha ebben nem lesz változás, akkor ez is felgyorsítja azt a folyamatot, amely a gödör aljához vezet. De hogy ne csak a negatívumokról szóljak, hadd említsem meg, hogy a HÚSCÉH két éve indított harcot a feketekereskedelem ellen. Ezt úgy hívják, hogy összevont, tettenérésre irányuló hatósági ellenőrzések. Ebben több hatóság egyszerre vesz részt, beindult ez a folyamat, bár még kevés a hatósági létszám, de bízunk abban, hogy az ellenőrzések során kiszűrik a feketéket. S ez azt is eredményezi, hogy emelkednek az értékesítési áraink, ami a kisüzemek létét erősíti.