Új helyzet, jó esélyekkel

Konföderációk és lufik a Városligetben

A szocialisták választási győzelme és a Medgyessy-kormány programja új helyzetet, új esélyeket teremtett a hazai szakszervezeti mozgalom számára. Már a kampány idején érzékelni lehetett, hogy a kétpólusúvá vált politikai térben egy táborba kerültek, szorultak az érdekvédők. Miután szinte kötelező érvénnyel minden társadalmi tényezőnek színt kellett vallani a választási harcban, a szakszervezeti vezetők többsége is, ki dacosan, ki óvatosabban letette voksát a baloldalon. Kevesen mentek át jobbra, vagy maradtak semlegesek. Ezáltal szép csendesen kimúlt az a szakszervezeti struktúra és mentalitás, amely a politikai pluralizmus jegyében a rendszerváltás idején jött létre. Az országos konföderációk szintjén megszűnt a különállás értelme, az ágazatokban és a munkahelyeken elhárultak az elvi jellegű akadályok az egység megteremtése elöl. Nem is szólva arról, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás dátumához közeledve egyre komolyabban esik latba a szociális partnerség milyensége és az újabb hullámban érkező befektetők mintha jobban figyelnének a munkabékét veszélyeztető kockázatokra. Egyre kevesebben gondolják, hogy a piacgazdaság gyorsított ütemű kiépítése törvényszerűen együtt jár a munkavállalói érdekvédelem elsorvasztásával.

A tárgyszerűség megkívánja annak megállapítását, hogy a polgári kormány idején gyengültek a szakszervezetek, tovább csökkent a tagság, öregedett a vezetői garnitúra és fogyott a vagyon. Öncsalás lenne mindezt Orbán Viktor számlájára írni, noha bizonyára örömét lelte - ezt még liberális korszakában tanulhatta - a munkásszervezetek leromlásában. Ha nincs kormányváltás, feltehetőleg esélye sem lett volna az érdekvédőknek, hogy megfordítsák a kedvezőtlen tendenciákat. Bizonyára ennek felismerése vitte a szakszervezeteket a szocialisták táborába. Az elkövetkező évek fordulatot hozhatnak a szakszervezetek életében, ha a vezetőkben lesz elég kurázsi, hogy éljenek a helyzet kínálta lehetőségekkel.

Az új kormány első lépései arra utalnak, hogy a miniszterelnök komolyan veszi választási ígéreteit. Aligha kétséges, hogy az elhatározott bérintézkedések mellett a szociális párbeszéd, az érdekegyeztetés új formái is hamarosan létrejönnek. Az újraelosztási csatornákon pedig bizonyos anyagi támogatáshoz is juthatnak az érdekvédők. Csupán az marad kérdéses, hogy közben a szakszervezetekben lesz-e elég erő a megújuláshoz, hiszen a jelenlegi állapotok konzerválása egyet jelent az önfelszámolás csendes folytatásával.

A választások második fordulójától eltelt idő kevés okot szolgáltat optimizmusra, alig érzékelhető előremutató szándék. Különösen a legnagyobb konföderáció, az MSZOSZ háza táján mozdulnak nehezen a dolgok. Sándor László elnök, aki május elseje után hirtelen távozott, már tavaly ősszel megbukott, amikor a jelentősebb ágazati szakszervezetek vezetői megakadályozták, hogy felkerüljön az MSZP választási listájára. Az elnök hosszú, az 1999-es postabankos VIP-ügy kirobbanása óta tartó "politikai haldoklása" előhozta az MSZOSZ összes betegségét. Hiába született meg azonban a közelmúltban a felismerés: az elnökkel együtt a szövetséget is el kellene temetni, a következő hónapokat az apparátus várhatóan azzal tölti el, hogy az MSZOSZ-t visszahozzák a klinikai halálból. Hogy sikerül-e, meglátjuk a novemberi kongresszuson. Ami a tényleges helyzetet illeti, most sem tudunk mást mondani, mint 1998 decemberében, a legutóbbi kongresszus előtt. "Világosan látszik, hogy a versenyszféra jelentős részét átfogó Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége önerejéből képtelen megújulni, sorait rendezni. Végjáték jelenetei zajlanak a Dózsa György úton és a környékén. Szánalmas és megrendítő epizódokkal. Szerepzavar, vagyonfelélés, bizalmatlanság, elveszett illúziók és a jövőkép teljes hiánya jelzi a bajokat." (Húsos 1998/6. szám) De hol van már a Dózsa György út! Az MSZOSZ- székházat lebontották, a környékbeli székházakra hetekig porfelhő borult. Az ágazati szakszervezetek most próbálják magukról lerázni a port.

Az érdekvédelem újabb kori történetében ami nagyban az MSZOSZ, az kicsiben az ÉDOSZ. Szembetűnő párhuzamok. Széthúzás, rivalizálás, elöregedés, elszakadás a valóságtól, teljesítményhiány, átláthatatlan viszonyok és mindenek előtt a vagyon folyamatos, mondhatni szisztematikus felélése. Ok és indok, tetszetős magyarázat persze akad mindenre. Öncsalás keveredik a jóakarattal és ügyeskedés az egzisztenciális félelmekkel. Tétlenség és tehetetlenség fogja vissza a többet és jobbat akarókat. Mindez oda vezet, hogy az egyik legrégebbi ágazati munkavállalói érdekvédelmi szervezet feltehetően nem éri meg a közelgő centenáriumát. A közelmúltban bizonyossá vált, hogy több mint két évi vajúdás után sem születik meg az egységes élelmiszeripari szakszervezet. Magyarán: az eddigi "szövetség" keretei között folytatódik az erők sorvadása és a vagyon felélése. Közérthetőbben pedig arról van szó, hogy egyes szakmák vezetői úgy gondolják, nem mondanak le arról a lehetőségről, hogy tetszésük szerint értékesíthessék a székházban (és más kisebb ingatlanokban) meglévő vagyonrészüket. Ebbéli szándékukat persze tagadják, de mint tudjuk a székházak "lenyúlása" kis hazánkban bocsánatos bűn, miért lennének ők különbek Orbán Viktornál vagy Sándor Lászlónál. Különösen azok után, hogy a baromfi-, a dohány-, a gabona-, és a hűtőipar szakszervezeti vezetői már rossz példával elől jártak.

A Húsipari Dolgozók Szakszervezetének ágazati szinten az ÉDOSZ, országosan az MSZOSZ biztosít hátteret, tágabb keretet az érdekvédelmi tevékenységhez. Ehhez a szövetségi rendszerhez tartozik, ennek a fenntartását finanszírozza. Kötelessége és felelőssége is, hogy aktív legyen ennek a struktúrának a megújításában. Nem is szólva arról, hogy a húsosok bizonyos erkölcsi tőkét is felhalmoztak az elmúlt évek során, amikor a kiközösítést is vállalva fejtették ki kritikájukat és tettek javaslatokat a szakszervezeti munka korszerűsítésére. A mostani helyzetben a HDSZ vezetői nem nézhetik tétlenül az eseményeket, az esélyek és lehetőségek elszalasztását.