Akinek fontos a család, az marad

Pápai dilemmák a külföldreszerződés körül

Talán minden eddiginél fontosabb, sorsdöntő napokat, heteket élnek át a Pápai Hús Rt. alkalmazottai. Az EU-hoz csatlakozás mindent meghatározó ténye mellett olyan behatások is érik a céget, mint amilyet az okozott, hogy az USA leállította a magyar hús exportját, viselték a forint-euro-dollár árfolyam-ingadozás hatását, az árbevétel csökkenését. Ezzel egyidőben hét, általuk beadott Sapard-pályázattal nyertek, s ebből minden eddiginél nagyobb korszerűsítést tudnak végrehajtani.

Csökken a létszám

Döbör János

Az üzemi szakszervezeti irodán ugyanakkor napirenden van az ilyenkor igen aktuális bérfejlesztés kérdése, s közeleg a nyár, amikor újból felvetődnek a nyaraltatási lehetőségek körüli kérdőjelek. Ám még ezeknél is fontosabbak azok a dilemmák, amelyek a közelgő újabb elbocsátások hírére foglalkoztatják az embereket. Döbör János szakszervezeti elnök és Kiss Zoltán üzemi tanácselnök minderről az elnyert Sapard-pályázatokkal szoros kapcsolatban beszélt. Az összesen több mint másfél milliárd forint értékű projekt (amelyhez negyven százalék állami támogatás jár, de többszáz milliós saját hozzájárulást is igényel) a gépesítések, tökéletesítések révén másfél év alatt 12 százalékos létszám-megtakarítást eredményez.

Azzal mindenki egyetért, hogy a soron lévő komoly változásokat csak az életképes, megfelelő technológiával működő cégek élik túl. Ehhez pedig ez a korszerűsítést célzó projekt jelentős tényezővé válik Pápán. Sok gép lecserélésére sor kerül, új csomagoló lép működésbe, s nagyban csökken az adminisztráció. Az elkerülhetetlen elbocsátásokat főleg a nyugdíjaztatásokkal és a lejárt szerződések révén próbálják megoldani. A jó szakemberek mindenképpen biztonságban érezhetik magukat.

Az idei bérfejlesztés pedig ugyancsak ennek a folyamatnak a függvénye, hiszen a munkáltató a leépítések révén felszabadult béralapot kívánja a megmaradók bérének fejlesztésére fordítani. Mindez a hónap végére, május elejére tisztázódik. A szakszervezet - bár nyílván többet javasolt - 6,5 százalékos bérfejlesztést elfogadhatónak tartana.

A nyaraltatási lehetőségekről már ennél kevesebbet tudott Döbör János nyilatkozni, ugyanis ezek tovább csökkentek, a vállalat üdülője még mindig értékesítésre vár, s így a szakszervezeti tagoknak csak az ÉDOSZ és a HDSZ üdülőit tudják ajánlani. Közben ottjártunkkor javában készültek azokra a változásokra, amelyek az uniós csatlakozással járnak.

Ezek között a változások között szerepel annak a lehetősége is, hogy május elseje után már több szakember jelentkezik külföldi munkára. Ezzel kapcsolatban a szakszervezeti irodán elbeszélgettünk két olyan fiatal szakmunkással, akik hosszabb-rövídebb ideig ették külföldön a vendégmunkások kenyerét.

Külhoni tapasztalatok

Németh Géza, aki a törzsfelvágón darabolóként dolgozik, egy évet volt a németországi Straubingben, ahová egy ismerőse révén szerződött ki. Elmondása szerint az ottani magáncégnél naponta 1000-1200 sertést vágtak, s a legjobbnak tartott magyar vendégmunkások végezték a legfontosabb munkafázisokat. A darabolás reggel 8 órára kész kellett legyen, s utána az aznapi rendelések szerint a csontozást végezték. Naponta 14-15 órát dolgoztak, négyóránként tartott szünetekkel, pénteken valamivel hamarabb eljöhettek, de vasárnap éjszaka már munkába kellett állni. A késeket, lánckesztyűt, mindent saját pénzből kellett megvenni, s ezek közül eljövetelkor csupán a 150 márkás lánckötényt váltották vissza. Öt márkáért ebédet, két márkáért reggelit vehettek, s a szállás árát is levonták a bérükből. Betegség vagy sérülés esetén táppénzre nem számíthattak, s hogy a németek mennyit is fizettek munkájukért, azt meg sem tudhatták, mert ők bérüket a magyar közvetítőtől vették át. Ezek után egy sérülés arra késztette, hogy maradjon itthon, hiszen a 2001. és 2002. között ott megkeresett havi 2200-2500 márka nem érte meg, hogy visszatérjen.

Harkai Attila, a pápai sonka részleg dolgozója, aki 2001-ben indult neki, s három évet dolgozott ugyancsak Németországban, már sokkal nagyobb megbecsülésről számolhatott be, de az ő véleménye is az, hogy huzamosan nem érdemes külföldre elszerződni. Úgy fogalmazott, hogy aki ilyesmire vállalkozik, el kell döntse: jól akar élni, avagy boldogan. Ugyanis nagyon sok esetben ráment a család a huzamosabb távolmaradásra. Harkai az első évben Lipcse mellett dolgozott, s amint mondta, ezalatt megfizette a tanulópénzt, lefogyott vagy 20 kilót, de sikerült felvennie a ritmust, s amikor egy jobb ajánlat nyomán a holland határ közelében helyezkedett el, már egészen más körülmények között folytathatta. Az ott alkalmazott magas technológiai felszereltségnek köszönhetően nem a munkaerőre, sokkal inkább a szakmai felkészültségre volt szükség. Az anyagmozgatást teljes egészében a gép végezte, ám a szakembernek nagyon kellett értenie a szakmát, beleértve a kés élezését is. Próbálkozásokra nem nagyon nyílt alkalom. Viszont meg is becsülték a jólképzett, s arra alkalmas munkaerőt. A szakszervezet vigyáz rá, hogy túlórázásra ne kerüljön sor, a szállást és étkezést a cég fizette számukra. A lengyel, orosz, ukrán, román, spanyol, olasz, portugál vendégmunkások között ők, a magyarok legjobbjai különleges megbecsülésnek örvendtek, sokkal több elismerésben részesültek, mint idehaza. Ők ott elnyerték az A kategóriába sorolást, ami 8 eurós órabért jelentett. Tapasztalatai szerint ott 100-150 ezer forintot is meg lehetett takarítani havonta, de persze csak akkor, ha beosztással, tudatosan élt az ember. Hiszen sokan elfeledkeznek arról, hogy a hazautazások, a telefonálások, s egyebek jelentős kiadástöbbletet jelentenek. Ha nem lett volna családja, talán tovább is marad, de így inkább hazatért, s másoknak is azt ajánlja, hogy jól gondolják meg, mielőtt elindulnak külföldi munkára. Jelenleg nem is jellemezhető általános tendenciaként a külföldre vágyakozás. Év eleje óta öten határoztak úgy a pápai üzemből, hogy szerencsét próbálnak Ausztriában vagy Németországban. Feltehetően májustól sem lesz nagyobb az elkívánkozás.