HÚSOS 2011. XIX. évfolyam 3.szám
SZAK-
SZERVEZETI
ÉLET

Bezdán János 60 éves lenne

Bezdán Jánost, az elkötelezett érdekvédőt mindenki szerette, becsülte és elismerte, aki hosszú, ám korán lezárult pályafutása alatt kapcsolatba került vele. Szeretetre méltó egyénisége, közvetlensége és figyelmessége lekötelezte azokat is, akik fenntartással fogadták szókimondó, a merészségig bátor, egyenes magatartását. Igazi szakszervezeti vezető volt, aki egy pillanatig sem ingott meg, ha a munkavállalók, a melós hentesek érdekeiről volt szó. Kiválóan ismerte a szakmát, mesteri szinten értette a húsfeldolgozás minden csinját-binját. Ismerte a nehézségeket is, tudta, hogy a vágószalag, a hűtőház és a többi munkahely erősen koptatja az izületeket, az emberi szervezetet. Ezért meg kell becsülni azokat, akik ezt a nehéz munkát vállalják, végzik egy életen át. Nehezen viselte azt a bizonytalanságot, amely a húságazat leépülésével beköltözött a munkahelyekre. Külön fájlalta a Gyulai Húskombinát zsugorodását, hírnevének hanyatlását. Azon fáradozott, hogy a cég tulajdonosait, menedzsmentjét, a hitelezőket és a térség képviselőit mozgósítsa, összefogja az üzem és a munkahelyek megmentése érdekében. A piaci térvesztés tendenciáját megváltoztatni nem tudta, de kétségtelen érdemekei vannak abban, hogy Gyulán nem szűnt meg a húsfeldolgozás.

Jani - ahogy szakszervezeti körökben nevezték - sokat vállalt, ha kellett, megszólította a miniszterelnök-jelöltet, hogy lesz-e munkaügyi tárca? Ha a szakminiszter megfeledkezett az ígéretéről, hozzá fordulva szóvá tette. Ha veszélyben látta a társadalombiztosítást, kapcsolatba lépett az Országgyűlés elnökével. Nagy küzdelmet folytatott a cégvezetéssel a kollektív szerződésért.

Sok csatát vívott és sokat megnyert. Az utolsó menetet aztán elveszítette, a rátört betegséget nem tudta legyőzni. Most, 2011. július 29-én lenne 60 éves. Ha megérte volna, de idén már a harmadik nyár múlik el, hogy nem veszi kezébe a horgászbotját. Nélküle álltak ki a partra a kollégák, a róla elnevezett horgászversenyen. Fájdalmasan korán lezárult egy munkásélet, amely 1965-ben a Gyulai Húskombinátban kezdődött és ott is végződött 2008. októberében.

A 60. évfordulón talán felvethetjük, hogy a Húsipari Dolgozók Szakszervezete, amelynek alelnöke volt, alapítson kitüntetést a tiszteletére, vagy róla nevezze el egyik elismerési formáját. Nála erre méltóbb személyt keresve sem lehetne találni.

H.L.