Mennyi érkezik a számlára?

Kapuvári kollégák a húsos bérekről

Akárkit megkérdeznénk széles e hazában, nagyon kis valószínűséggel kapnánk azt a választ, hogy az illető teljes mértékben elégedett a keresetével, s nem kívánna több bért a végzett munkájáért. Hangsúlyozottan így van ez a húsiparban, amely az utóbbi évek alatt számtalan megpróbáltatáson esett át, s még mindig arra vár, hogy visszanyerje az őt megillető helyét a hazai gazdasági életben. A húsos szakma néhány kapuvári gyakorlóját kérdeztük, akik között van, aki optimizmussal tekint a jövőbe…

Szigorú beosztással

Annak ellenére, hogy a Kapuvári Hús Zrt. sem kivétel a manapság annyira jellemző fluktuációs jelenség alól, a darabolóban olyan szakmunkások is szép számban dolgoznak, akik - mint Pálfi Attila, Farkas Ferenc vagy Faragó Attila - 20-30 éve „űzik” a szakmát, s elejétől fogva a kapuvári húsüzem hűséges alkalmazottai.

Pálfi Attila, aki bevallása szerint inkább festőnek készült, de a labdarúgás berkeiben ért baráti ráhatás révén a húsosoknál vállalta föl a munkáséletet, még 1991-ben. A kapuvári üzemben tanulta ki a szakmát, s a kezdetektől a darabolóban dolgozik. Az évek teltével, szakmai ismereteinek gyarapodásával a fizetése is nőtt, növekedett, de annál a 90-100.000 forintnál, amit manapság havonta hazavisz, a négytagú család többet is hasznosan el tudna költeni. Bár beszélgetésünk alkalmával megjegyezte, hogy ez az összeg kapuvári viszonylatban elfogadhatónak mondható, például a felesége a kereskedelemben ennél kevesebbet kap. De a gyermekei, a 12 éves fia és a 14 éves lánya iskolai költségei, a napi kiadások, főleg a jelentős gázszámla mellett igen szigorúan be kell osztani a keresetet, hogy elég legyen, és mindenre jusson belőle. Mindezt nem panaszként mondta, hiszen a legszükségesebbekre így is futja, a gyerekeknek kerékpárra, számítógépre és más egyebekre. Az idén nyáron sikerült egy hetet közösen eltölteniük a Balatonnál is, egyszóval ahogy mondani szokták: megvannak. De ahhoz, hogy igazán gondtalan, a jelenleginél nyugodtabb legyen az életük, ennél nagyobb jövedelemre lenne szükség.

Farkas Ferenc még régebbi dolgozója a gyárnak. 1977 és 1980 között végezte a szakiskolát Győrben, onnan hazatérve került a kapuvári gyár sonkaüzemébe, azóta is kitart a gyár mellett. Pedig ez a szakma saját tapasztalata szerint is veszített a presztízséből. Amikor ő kezdte, nagyobb tekintélyük volt a húsosoknak, nyílván, mert nagyobb volt a keresetük. Ma már nem egészen így van ez. Az ő esetében például a havi száz-százhúszezer forintnál több is elférne a családi költségvetésben, annak ellenére, hogy a lánya már férjnél van. Viszont az egyetemista fiával jócskán akadnak kiadások. Persze, tudott volna ő többet is keresni, ha ismerőseihez hasonlóan elszegődik külföldre. Azok, akik például a szomszédos Ausztriába járnak át, sokkal többet keresnek, viszont nekik zaklatottabb az életük, s jóval kevesebbet vannak együtt a családdal. Ezt ő nem volt hajlandó vállalni. Reméli, hogy előbb-utóbb mégiscsak javulnak a dolgok, s a hazai húsos szakmában is jobban megfizetik az embereket. A szakszervezet jelenleg is sokat tesz azért, hogy egyelőre legalább szinten maradjon az alkalmazottak bére.

A fiatalok többre vágynak

Faragó Attila szerint viszont a mai fiatalok nem egészen így gondolkodnak. Közülük legtöbben abban látják a megoldást, hogy amikor már kellő tapasztalatot szereztek a szakmában, elébe mennek a nagyobb kereseti lehetőségeknek, s ha ehhez az kell, hogy külföldre szerződjenek, hát útra kelnek. Mindezt onnan tudja, hogy ő foglalkozik a fiatalokkal a szakmai gyakorlatuk alatt. Jelenleg a gyárba 10 első- és 9 másodéves szakiskolás jár be gyakorlati órákra. Szerencsére már nem kell máshová jelentkezni annak, aki ezt a szakmát választotta, helyben, a kapuvári szakiskolában tanulhatnak. Így vonzóbb a szakma, annyira, hogy olyan fiatal is akad, aki előbb máshol kezdett el tanulni, s onnan jött át a hentesekhez. A beszélgetések során többen nem is titkolták elképzeléseiket, hogy végzés után, amint letelik a szerződéses időszak, ami a kapuvári gyárhoz köti őket, jól fizető külföldi munkahelyet keresnek, hogy ne legyenek anyagi gondjaik. Erre utalva hangsúlyozta a sokat tapasztalt Faragó Attila, hogy az ilyen jelenségekre állami szinten is fel kellene figyelniük az illetékeseknek, mert a húsos szakma megérdemelné a nagyobb megbecsülést, a jelentősebb támogatást. Ha ez megtörténik, akkor a szakma is vonzóbbá válik, s a fiatalok is nagyobb számban jelentkeznek majd hentesnek, mert újra a hagyományokhoz méltó rangja lesz annak, aki a magyar húsiparban dolgozik.

A nőknek nehezebb

Jagadicsné Szabó Márta, aki régi húsiparosként tért vissza újrainduláskor a kapuvári gyárba, arra hívta fel a figyelmet, hogy a nőknek - ha lehetséges - még kisebb a választási lehetőségük. Még ha csekély is a jövedelem, a nők akkor is inkább kitartanak, mert amikor váltani kell, igen megnőnek a gondjaik. Néhány évvel ezelőtt, amikor el kellett menniük a gyárból, a férfiak jó része hamar talált munkát, ha máshol nem, hát a mezőgazdaságban, avagy az építkezéseknél, de a nők előtt szűkebb perspektívák nyíltak. A külföldi munkavállalásnál is inkább a férfiak számára adódik lehetőség. Ilyenformán nehéz időszakot élt át, s amikor a gyár újraindult, azonnal kész volt visszatérni. Azóta élete a gyár, annak ellenére, hogy a védőgázos tárcás csomagolóban, ahol csoportvezetőként dolgozik, nem nagy a kereset. Általában 80-90.000 forint jut havonta, ő mint csoportvezető ennél valamivel többet kap ugyan, de mint mondja, még az a szerencse, hogy nincs gyerek.

Mindezt igazolja Dömötör Attiláné esete, akivel a gyáron belüli Bacon Kft. csarnokában beszélgettünk. Az 50 év körüli asszony elmondta, hogy 30 évet „húzott le” Kapuvár egy másik cégénél, egy fehérneműt előállító műhelyben, varrónőként. Ám az ottani bizonytalanság, a megrendelések akadozásából adódó kimaradások késztették a kései váltásra. Amint megtudta, hogy a kapuvári húsosoknál felvétel van, jelentkezett. Most töltötte az első hónapot próbaidősként a bacont csomagoló gépek mellett. 540 forintos órabért kap, s úgy érzi, számára beválik ez az új munkakőr. Neki nagyon fontos, hogy biztos legyen a munkahelye, s abban reménykedik, hogy a jövedelem lesz még nagyobb is a jelenleginél.

Számít a biztonság

Szigetiné Köő Zsuzsanna, aki Kapuváron, a csermajori szakmunkásképzőben tanulta a szakmát, abban az időben, amíg a gyár nem üzemelt, még az ausztriai munkát is kipróbálta. Áprilisban lesz három éve, hogy visszajöhetett, azóta a csomagolóban dolgozik. Nagyon örült, amikor a szakszervezet kiharcolta a 4,5 százalékos idei béremelést, mert így is, amit ő fizetésként hazavisz, szinte teljes egészében a lakáskölcsönre megy rá. Véleménye szerint nagyon sokat jelent az, hogy akik a kapuvári húsüzemben dolgoznak, minden hónap elején biztonsággal számíthatnak a bérükre. Mert más helyen bizony nagyon sűrűn előfordulnak csúszások, elmaradások. Az otthoni számlák viszont nagyon pontosan érkeznek, s azokat ki is kell egyenlíteni késedelem nélkül. Azt már egy külön szerencsének tartja, hogy a férje Ausztriába jár dolgozni, s a kerekebb összegből egy-egy utazást is megengedhetnek maguknak. A nyáron például egy csoportos kiránduláson Erdélyben jártak, eljutottak Csíkszeredáig, Gyergyóig, s azon túl a Gyilkostóig, a Békás szorosig. Olyan szép helyeken jártak, hogy mindaz igen nagy hatással volt rá. Amint mondta, azt látni kell! Véleménye szerint úgy lenne igazságos, hogy mindenki keressen annyit napi munkája révén, amennyiből évente egyszer például Erdélybe, avagy a világ más szép helyeire eljusson családjával.

Eltűntek a mellékjövedelmek

Ami a biztonságot illeti, ennek fontosságával Pászli Tibor szakszervezeti és üzemi bizottsági elnök is egyetért. Elismerően nyugtázta, hogy a tulajdonos, a gyár vezetése egyaránt nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az emberek minden hónap 10-ig rendszeresen megkapják bérüket, hiszen átérzik azokat a gondokat, amik a fizetés elmaradásával járnának. A 2003-ban bekövetkezett gyárbezárást, s az ezzel járó sokkot követően az új tulajdonos következetesen a gyár megerősítésén fáradozik, a termékgyártás kiszélesítésére törekszik, ami az alkalmazottak jövedelmére is kihat. Az idén - tárgyalások útján - elért 4,5 százalékos bérnövekedés, igaz, hogy nem túlságosan nagy, de minden családnál számít valamit. Ilyenformán jelenleg a kapuvári üzem 440-es létszámából a 392 fizikai munkás havi átlagfizetése bruttó 110.000 forint körül van, amihez hozzájönnek még egyéb juttatások. A közelmúltban a beiskolázás gondjainak enyhítésére, év végén pedig a karácsonyi ünnepek hangulatát emelő támogatásra került, illetve kerül sor. Mindez kapuvári viszonylatban, ahol sorra szűntek meg a nagyobb vállalatok, s igen leszűkültek a munkavállalási lehetőségek, a biztonságosabb, jobb munkahely fogalmával egyenértékű. Ezzel együtt nyilván Kapuváron sem könnyű a húsiparban elérhető fizetésből kijönni, főleg, hogy mára eltűntek azok a mellékjövedelmek, amelyek évekkel ezelőtt az otthoni kisgazdaságokból eredtek. Ma már nem dívik az otthoni, eladásra szánt disznónevelés, de nincs a kertek termékeinek értékesítését célzó piacozás sem. Így nem csoda, hogy most is akadnak olyanok, akik elvesztik türelmüket, s elszerződnek külföldre, hogy többet keressenek, de ugyanakkor azok között, akik ezt az utat választották, sokan vannak a belefáradtak és visszatérők.

Mindez szinte önmagától szól amellett, hogy nemzetgazdasági érdek lenne a húsipar hathatósabb állami támogatása, hogy megszűnjön végre az a lehetetlen ellentét, amiről a szakmában mindenki tud, mégpedig: egy itthoni hentes ugyanazért a karaj elformálásért vagy sonka kimetszésért alig egyharmadát kapja, mint a határon túl dolgozó szakmabeli. Ugyanakkor a gázért, a villanyszolgáltatásért, az ivóvízért és a családját érintő többi szolgáltatásokért sokszor többet fizet, mint az Európai Unió más országában.

(Statisztikai adatok szerint a feldolgozóiparban alkalmazásban állók átlagkeresete jelenleg havi bruttó 198 ezer forint, az élelmiszeriparban és italgyártásban 160 ezer forint. Ezen belül a fizikai foglakozásúak havi bruttó 150 ezer-, illetve 120 ezer forintot keresnek - szerk. megj.)